Tabu témák 1 - „Bullshit Jobs” (David Graeber)
Részletek
Egy falusi származású ismerősöm mesélte, hogy az öreganyja gyakran felküldte a padlásra. Azt, amit keresett, sosem találta meg, de mindig sok más érdekes dologra bukkant. A kortárs keresgélő is így jár – de néha hajlamos hazudni, és utólag azt mondani, hogy ő tudta, mit keres, és amit talált, arra fogja rá, hogy „na, ez volt az!”.
Van egy húsz éve született elképzelés a tanulásról: Sugata Mitra találmánya. Négy millióan látták az egyik, és két millióan a másik TED-előadását. Ebből bontakozik ki a Self-Organized Learning Environment (SOLE) elnevezésű módszer. Ettől rengetegen félnek. Pedig legyünk inkább bátrak, és valljuk be: nem tudhatjuk, mit nem tudunk – és élvezzük azt, amit találunk.
Senki sem tudhatja biztosan, hogy mit keres, és mit találhat. Rúgkapálás helyett rugaszkodjunk neki!
Négy-öt kíváncsiskodó ül körbe egy keresőt, és fél órán keresztül együtt keresnek valamit. Ezután negyed órában megosztják egymással, mit találtak. Utána új, más összetételű csoportokban folytatják a keresést – immár az eddig megszerzett tudás birtokában. A második nap minden játékos megmutatja, mennyit gyarapodott a tudása.
Amiről kínos írni, arról kevesen mernek írni – így aztán keveset is lehet róla olvasni. Ezek a tabu témák. És ezek annál pikánsabbak, minél inkább tiltottak.
Az első ebédtől ebédig tartó blokk tabuja legyen: „Bullshit Jobs” (David Graeber) - erre január 29-30-án kerül sor.
A második ebédtől ebédig tartó blokk tabuja legyen: „On Bullshit” (Harry G. Frankfurt) - ezt egy későbbi időpontban szervezzük meg.
Tervezett program:
|
Január 29. |
14:00 - 15:00 |
ebéd |
|
15:30 - 17:30 |
foglalkozás a japán kertben - SOLE |
|
|
17:30 - 19:00 |
wellness |
|
|
19:30 - 20:30 |
vacsora |
|
|
20:30-tól |
bár, laza program |
|
|
Január 30. |
8:30 - 9:30 |
reggeli |
|
10:00 - 12:00 |
foglalkozás a japán kertben - SOLE |
|
|
12:30 - 13:30 |
ebéd |
|
|
13:30 - 15:30 |
Kvíz vagy sétakocsi |
A részvétel díjhoz között.
Előadók


